Connect with us

Párkapcsolat.eu

Hogyan lehet embernek maradni az online társkeresésben?

Hogyan lehet embernek maradni a társkeresésben?
Hogyan lehet embernek maradni a társkeresésben?

Ismerkedés

Hogyan lehet embernek maradni az online társkeresésben?

Nem az online társkeresés változott meg, hanem mi is

Az online társkeresés természetes része lett annak, ahogyan ma kapcsolatokat keresünk, és ezzel önmagában nincs is semmi gond. Az elmúlt években azonban nemcsak az eszközök változtak meg, hanem az is, ahogyan az ismerkedésre gondolunk.

Régebben egy konkrét emberrel találkoztunk egy konkrét élethelyzetben, és idővel derült ki, hogy van-e közöttünk kölcsönös érdeklődés.

Ma néhány mozdulattal emberek százait láthatjuk, és már azelőtt döntéseket hozunk róluk, hogy egyetlen mondatot is váltottunk volna velük. Ez kényelmes, gyors és sok esetben valóban felszabadító, különösen annak, akinek a hétköznapokban kevés lehetősége van ismerkedni, de közben létrehozott egy egészen sajátos döntési helyzetet is.

A rengeteg lehetőség ugyanis könnyen azt sugallja, hogy nem kell igazán elmélyednünk egyetlen ismeretségben sem, mert ha valami nem tökéletes, hamarosan úgyis jön egy újabb lehetőség.

Közben az emberi igény szinte semmit nem változott. Továbbra is arra vágyunk, hogy valaki érdeklődjön irántunk, kíváncsi legyen ránk, elfogadjon bennünket, és idővel kialakuljon egy olyan kapcsolat, amelyben jól érezzük magunkat. A nehézség abból adódik, hogy a felület gyorsasága és a kapcsolat természetes tempója nem mindig illik egymáshoz.

Egy fénykép alapján néhány másodperc alatt döntünk valakiről, miközben a személyiségének éppen azok a részei nem láthatók, amelyek egy későbbi kapcsolat szempontjából igazán fontosak lehetnek.

Nem tudjuk még, hogyan beszélget egy nehéz napról, hogyan reagál egy félreértésre, mennyire figyelmes, tud-e bocsánatot kérni, vagy milyen érzés mellette egyszerűen csak csendben lenni.

Embernek maradni társkeresés közben ezért elsősorban azt jelenti, hogy a technológia gyorsasága mellett sem veszítjük szem elől: nem profilokkal, hanem emberekkel találkozunk.

Az online társkeresés egyik nagy változása, hogy miközben ma sokkal több emberhez férünk hozzá, sokan mégis nehezebbnek érzik az ismerkedést. Mi történt az online társkereséssel, hogy a rengeteg lehetőség ellenére nem lett egyszerűbb megtalálni azt, akivel valóban működhet egy kapcsolat?

A probléma nem feltétlenül az, hogy túl sok lehetőségünk van, hanem az, hogy a bőség megváltoztatja a döntéseinket. Ha öt ember közül kell választanunk, egészen másképp mérlegelünk, mint akkor, amikor ötven vagy ötszáz profil jelenik meg előttünk, ráadásul minden egyes döntés után újabbak érkeznek.

Így az ismerkedés könnyen folyamatos összehasonlítássá válik: már nem azt kérdezzük, hogy érdekel-e bennünket az előttünk álló ember, hanem azt, hogy vajon nincs-e még valaki, aki egy kicsivel jobb lehetne.

Amikor a másik emberből csak egy újabb profil lesz

A cserélhetőség érzése nem feltétlenül tudatos döntésből alakul ki. Egyszerűen megszokjuk, hogy ha valaki nem felel meg néhány másodperc alatt, akkor jöhet a következő, és ha egy beszélgetés nem elég izgalmas, bármikor megnyithatunk egy másik profilt.

A gyors döntés önmagában nem probléma, hiszen senkinek nem kell mindenkivel kapcsolatot kezdenie, de egy idő után megváltoztathatja azt, ahogyan a másik embert látjuk.

Már nem feltétlenül egy személyt próbálunk megismerni, hanem tulajdonságokat hasonlítunk össze: ki magasabb, ki érdekesebb, kinek jobb a munkája, ki utazik többet, ki tűnik magabiztosabbnak. Közben könnyen megfeledkezünk arról, hogy ezek a szempontok csak egy nagyon hiányos képet mutatnak valakiről.

Egy jól sikerült fénykép nem mondja meg, hogy valaki hogyan bánik a hozzá közel állókkal, ahogy egy ügyetlen bemutatkozás sem bizonyítja, hogy az illető érdektelen vagy unalmas ember.

A jelenség egyik legjobb példája a „hátha van jobb” gondolat. Nem az a baj, ha valaki tudja, mit szeretne, és nem akar olyan kapcsolatba belemenni, amelyben fontos dolgokban nem illenek össze.

A probléma akkor kezdődik, amikor már egy apró bizonytalanság is elég ahhoz, hogy továbbálljunk, mert a következő profil talán valamivel érdekesebb. Olyan ez, mintha egy étteremben minden falat után felállnánk az asztaltól, mert lehet, hogy a következő étel finomabb lesz, így viszont soha nem jutunk el odáig, hogy egyetlen fogást valóban megízleljünk.

Embernek maradni társkeresés közben ilyenkor azt jelenti, hogy képesek vagyunk különbséget tenni a valódi össze nem illés és aközött, hogy valaki egyszerűen nem tökéletes az elképzelésünkhöz képest.

A másik oldalon ugyanez a folyamat bennünket is könnyen megsebezhet. Ha egymás után több beszélgetés szakad meg, valaki nem válaszol, vagy egy randevú után eltűnik, hamar kialakulhat az érzés, hogy biztosan találtak nálunk valakit jobbat.

Pedig egy másik ember döntése nem objektív rangsorolás, amelyben ő jobb, mi pedig rosszabbak vagyunk. Két ember különböző élethelyzete, igénye, vonzalma és személyisége találkozik, és abból nem mindig alakul ki kapcsolat. Ezért amikor a cserélhetőség érzése ránk is visszahat, érdemes megjegyezni, hogy a képernyőn kapott visszajelzés nem lehet a saját értékünk mérőeszköze. Társkeresés közben megőrizni magunkat, önmagunk felé is ugyanazt a tiszteletet jelenti, amelyet a másik embertől várunk.

Nem minden ismerkedésnek kell sikerülnie

Az ismerkedés egyik legnagyobb terhe abból adódik, hogy hajlamosak vagyunk minden beszélgetéstől valamilyen eredményt várni. Ha valaki válaszol, reménykedünk, ha találkozunk, már azt figyeljük, lesz-e második randevú, és ha ez elmarad, rögtön keresni kezdjük az okát.

Pedig egy beszélgetésnek nem feltétlenül kell kapcsolattá válnia ahhoz, hogy értelme legyen. Két ember megismerheti egymást, majd kiderülhet, hogy nincs meg az a vonzalom vagy összhang, amely a folytatáshoz szükséges. Ez csalódást okozhat, de nem feltétlenül kudarc.

Embernek maradni társkeresés közben azt jelenti, hogy a csalódást megengedjük magunknak, de nem fordítjuk automatikusan önmagunk ellen.

Különösen fontos ez az elutasítás esetében. Ha valaki egyszerűen nem folytatja a beszélgetést, kevés információból próbálunk magyarázatot gyártani, és az ember könnyen saját magát helyezi a történet középpontjába: biztosan nem voltam elég érdekes, biztosan rosszat mondtam, biztosan talált valaki mást.

Pedig az okok sokkal változatosabbak lehetnek, és sokszor semmi közük az általunk érzékelt hibákhoz. A másik ember meggondolhatta magát, visszatérhetett egy korábbi kapcsolatba, elfáradhatott az ismerkedésben, vagy egyszerűen rájöhetett, hogy mégsem azt keresi, amiről korábban azt hitte.

Éppen ezért fontos elválasztani azt, amit biztosan tudunk attól, amit csak feltételezünk.

Ugyanakkor a reális elvárás önmagunkkal szemben is fontos. Egy első randevún lehetünk fáradtak, zavarban, mondhatunk ügyetlen dolgot, és ettől még nem válunk alkalmatlanná egy kapcsolatra. Ha minden találkozást tökéletes teljesítményként kezelünk, akkor az ismerkedésből vizsgahelyzet lesz, amelyben mindkét fél folyamatosan bizonyítani próbál.

A valódi kapcsolat viszont éppen akkor kezd érdekes lenni, amikor már nem kell minden mondatot és minden mozdulatot tökéletesre csiszolni. Nem kell mindenkinek megfelelnünk, és nekünk sem kell minden embernek megfelelőt találnunk.

Az önismeret fontosabb, mint a hosszú kívánságlista

Könnyű pontosan megfogalmazni, milyen társat szeretnénk. Legyen megbízható, humoros, intelligens, ápolt, családcentrikus, legyen hasonló az érdeklődése, és persze legyen meg a vonzalom is.

Ezekkel önmagukban nincs semmi baj, de a lista könnyen olyan hosszúvá válhat, hogy már szinte lehetetlen valódi embert találni, aki minden pontnak megfelel. A nagy választék még inkább arra ösztönözhet, hogy a különbségeket keressük, és ne azt nézzük, milyen kapcsolat alakulhatna ki az adott emberrel.

Az önismeret ezért fontosabb, mint a kívánságlista: tudnunk kell, melyek azok az értékek és élethelyzetek, amelyekben valóban nem tudunk kompromisszumot kötni, és melyek azok a tulajdonságok, amelyek egyszerűen csak kellemesek lennének.

Legalább ilyen fontos annak felismerése, hogy mi magunk mit viszünk bele egy kapcsolatba. Sokkal könnyebb felsorolni, milyen társat nem szeretnénk, mint végiggondolni, hogy mi hogyan viselkedünk, amikor bizonytalanok vagyunk, hogyan reagálunk a kritikára, mennyire tudunk figyelni, és képesek vagyunk-e teret adni a másiknak.

Ha valaki például folyamatos visszajelzést igényel, egy lassabban kommunikáló ember mellett könnyen azt hiheti, hogy a másik érdektelen, miközben egyszerűen más a ritmusuk.

Ha pedig korábbi csalódások miatt állandóan jeleket keres arra, hogy a másik el fogja hagyni, egy ártatlan késésből is komoly problémát készíthet. Megérizni magunkat társkeresés közben ezért önmagunkkal szemben is őszinteséget kíván.

Negyven felett ez sokszor még fontosabb, mert az ember több tapasztalattal és több kialakult szokással érkezik az ismerkedésbe. A randevúzás 40 évesen nem pusztán arról szól, hogy ugyanaz történik, mint fiatalabb korban, csak idősebb emberek között, hiszen ilyenkor gyakran már gyerekek, korábbi házasságok, megszokott életmód, munka és sok korábbi tapasztalat is jelen van.

Ezeket nem érdemes eltitkolni vagy úgy tenni, mintha nem befolyásolnák az elvárásainkat. Az önismeret ilyenkor éppen abban segít, hogy ne egy régi életszakaszhoz próbáljunk visszatérni, hanem felismerjük, milyen kapcsolat illik ahhoz az élethez, amelyet most élünk.

A türelem nem azt jelenti, hogy mindenkinek esélyt kell adni

A türelem gyakran összekeveredik azzal, hogy mindenkinek újabb és újabb lehetőséget kell adnunk. Erről nincs szó. Ha valaki tiszteletlen, megbízhatatlan, agresszív, vagy olyan alapvető dologban gondolkodik másképp, amely számunkra fontos, akkor nem kell erőltetnünk a kapcsolatot.

A türelem inkább azt jelenti, hogy ha valaki felkeltette az érdeklődésünket, akkor nem zárjuk le automatikusan egyetlen ügyetlen mondat vagy egy feszültebb első félóra miatt.

Egy első találkozó két idegen között eleve szokatlan helyzet, ezért természetes, hogy nem mindenki tudja rögtön a legjobb formáját mutatni. Embernek maradni társkeresés közben ilyenkor azt jelenti, hogy hagyunk valamennyi időt annak, hogy kiderüljön, valóban nincs-e közöttünk semmi.

A türelmet ma különösen megnehezíti a „hátha lesz jobb” gondolat. Ha egy beszélgetés lelassul, megjelenik a következő profil, és nincs különösebb akadálya annak, hogy továbbkeressünk.

A társkeresés sikerének kulcsa ezért sokszor nem az, hogy minél több emberhez eljussunk, hanem hogy felismerjük, mikor van már valaki, akinek valódi figyelmet érdemes adni. A végtelen választék állandó összehasonlításban tarthat bennünket, és ha mindig azt keressük, vajon nem létezik-e ennél egy kicsit jobb lehetőség, soha nem jutunk el a mélyebb megismerésig.

Egy kapcsolat nem kiválasztás után készen kapott eredmény, hanem olyan folyamat, amelyben fokozatosan kiderül, tudunk-e egymás mellett működni.

A saját tempónk megtalálása ugyancsak fontos. Nem kell minden nap órákig profilokat nézni, és azt sem kell éreznünk, hogy csak akkor próbálkozunk eleget, ha folyamatosan új embereknek írunk.

A keresés könnyen napi feladattá válik, miközben éppen a túl sok használat miatt veszítjük el a türelmünket. Ha valaki közben dolgozik, barátokkal találkozik, pihen, sportol vagy egyszerűen éli a saját életét, kevésbé valószínű, hogy egy új ismerkedéstől várja majd az egész napja értelmét.

A kapcsolatnak helyet kell kapnia az életünkben, de nem veheti át annak teljes irányítását.

A társkeresésből könnyű második munkát csinálni

Az online ismerkedés egy idő után könnyen második napi rutinná válhat. Reggel megnézzük az üzeneteket, napközben válaszolunk, este új profilokat nézünk, majd egy idő után ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel újra és újra különböző embereknek.

Kezdetben ez izgalmas, később azonban a mennyiség könnyen felülírja a minőséget. Már nem feltétlenül azért nyitjuk meg az alkalmazást, mert valaki valóban érdekel bennünket, hanem megszokásból vagy azért, mert szeretnénk újabb visszajelzést kapni. Ez az a pont, ahol az ismerkedés már nem lehetőségnek, hanem feladatnak tűnik.

A túl sok újrakezdés különösen fárasztó. Minden új embernél el kell mondanunk magunkról ugyanazokat az alapvető dolgokat, újra meg kell nyílnunk, majd újra megélhetjük azt is, hogy a beszélgetés néhány nap után megszakad. A társkeresési kiégés nem feltétlenül úgy jelenik meg, hogy valaki kijelenti, „soha többé nem akarok társat”, sokkal gyakrabban csak annyit érez, hogy nincs kedve még egyszer elölről kezdeni. Ez azért veszélyes, mert a fáradtság védekezéshez vezethet: az ember már azelőtt visszavesz az érdeklődésből, hogy a másik valóban megmutathatná magát. Ilyenkor néha nem több próbálkozásra, hanem szünetre van szükség.

Embernek maradni társkeresés közben azt is jelenti, hogy felismerjük, amikor az ismerkedés már többet vesz el, mint amennyit ad. Egy néhány hetes szünet nem a feladás jele, hanem lehetőség arra, hogy az ember visszakapja a saját életének ritmusát. A kapcsolatkeresés sokkal kevésbé válik görcsössé, ha mellette maradnak barátok, hobbik, munka, pihenés és olyan hétköznapi tevékenységek, amelyek nem kapcsolódnak a párkereséshez. Érdemes azt is észrevenni, hogy amikor valaki már csak megszokásból nyitja meg az alkalmazást, az online társkereséshez kapot jótanácsok között talán az egyik legfontosabb éppen az, hogy ne a mennyiséget tekintsük teljesítménynek.

Tudatos online jelenlét: nem kell mindig jelen lenni

A tudatos használat nem feltétlenül jelent szigorú szabályokat. Inkább azt érdemes figyelni, miért nyitjuk meg az alkalmazást. Ha egy konkrét embernek szeretnénk válaszolni, az egészen más helyzet, mint amikor csak megszokásból ellenőrizzük, érkezett-e valami új. A második könnyen végtelen görgetéssé válhat, amely után nem lettünk kíváncsibbak, csak fáradtabbak vagy bizonytalanabbak. Érdemes azt is megfigyelni, milyen érzéssel tesszük le a telefont, mert ez sokat elárul arról, hogy az adott használat valóban segít-e bennünket.

A számokat sem érdemes túl komolyan venni. Az, hogy valaki hány üzenetet kap vagy hány emberrel találkozik, önmagában semmit nem mond a kapcsolatainak minőségéről. Egy jó beszélgetés sokkal többet jelenthet tíz felszínes üzenetváltásnál, és egyetlen kölcsönösen kívánt második találkozó értékesebb lehet egy egész este végiggörgetett profiljainál. A tudatos jelenlét ezért nem arról szól, hogy minél több eredményt gyűjtsünk, hanem arról, hogy észrevegyük, mikor történik valódi kapcsolódás.

Az üzenetváltást sem érdemes összetéveszteni a közelséggel. Írásban könnyű kialakítani egy nagyon pozitív képet valakiről, hiszen nem látjuk a hétköznapi reakcióit, a feszültségét, a humorát, a csendjeit vagy azt, hogyan bánik másokkal. Egy hosszú levelezés után a személyes találkozó ezért nem vizsga, hanem a megismerés következő lépése. Aki tudatosan használja ezeket a felületeket, hamarabb észreveszi, mikor van itt az ideje annak, hogy a képernyő mögötti elképzelést felváltsa a valódi ember megismerése.

A valódi kapcsolódás nem mennyiségi kérdés

Könnyű azt gondolni, hogy több beszélgetés több esélyt jelent, de a figyelmünk véges. Ha egyszerre tíz emberrel beszélünk, egy idő után összekeverhetjük a történeteket, elfelejthetjük, ki mit mesélt, vagy egyszerűen már nem tudunk valódi figyelmet adni senkinek. A mennyiség ilyenkor nem feltétlenül növeli az esélyeket, hanem csökkenti az egyes kapcsolatokra jutó figyelmet. A valódi érdeklődés sokszor apróságokban mutatkozik meg: emlékszünk egy korábbi történetre, visszakérdezünk, kíváncsiak vagyunk arra, amit a másik mondott, és nem csak arra várunk, hogy újra mi beszélhessünk.

A mennyiségről a kapcsolódásra akkor érdemes váltani, amikor már kialakul egy ígéretes ismerkedés. Nem kell néhány üzenet után mindenki mást kizárni, de ha két ember rendszeresen találkozik, jól érzi magát együtt, keresi egymást, és kölcsönösen kíváncsi a másik életére, akkor érdemes valódi figyelmet adni ennek. A kapcsolat ugyanis időből és figyelemből épül fel, ezeket pedig nem lehet korlátlanul szétosztani. Aki minden lehetőséget nyitva tart, könnyen éppen azt az embert nem veszi észre eléggé, akivel valóban kialakulhatna valami.

A személyes találkozás azért is fontos, mert vannak dolgok, amelyek egyszerűen nem írhatók le üzenetben. Nem tudjuk előre, mennyire természetes a csend, hogyan reagál a másik egy váratlan helyzetre, vagy egyszerűen milyen érzés mellette lenni. A kapcsolat akkor kezd valódivá válni, amikor a profil helyét lassan átveszi egy konkrét ember, akinek már ismerjük a hangját, a szokásait, a humorát és a hétköznapi reakcióit. Innen már egészen más kérdés is felmerülhet, mint az első üzenetek idején: létezik-e szerelem első látásra, vagy éppen az a kapcsolat bizonyul fontosnak, amelynek a jelentősége csak később bontakozik ki.

Embernek maradni akkor is, amikor nemet mondanak

Az elutasítás mindig fájhat, még akkor is, ha tudjuk, hogy nincs mögötte rosszindulat. Különösen nehéz a válasz nélkül maradt üzenetek helyzete, mert ilyenkor nincs egyértelmű magyarázat, és az ember könnyen saját maga ellen fordítja a bizonytalanságot. Elkezdjük elemezni az utolsó beszélgetést, keresünk egy mondatot, amelyet talán rosszul fogalmaztunk meg, és próbáljuk kitalálni, miért nem folytatódott az ismerkedés. Csakhogy a hiányzó információt nem lehet biztos magyarázattal helyettesíteni. Sok esetben egyszerűen nem tudjuk, miért döntött így a másik, és ezt el kell tudnunk fogadni.

A sorozatos elutasítás még nehezebb, mert különálló eseményekből könnyen általános történetet építünk. Egy idő után már nem azt látjuk, hogy három különböző ember különböző okok miatt nem folytatta velünk, hanem azt gondoljuk: „engem mindig elutasítanak”. Ez a gondolat aztán a következő ismerkedésre is hatással lehet, mert aki előre várja a kudarcot, gyakran feszültebben vagy túlzott bizonyítási vággyal közeledik. Ezért fontos külön kezelni a múltat és a jelent. Az új ember nem felelős azért, amit az előző hárommal átéltünk.

Ugyanez igaz arra is, hogyan mondunk mi nemet. Nem kötelességünk folytatni egy olyan ismerkedést, amelyben nem érezzük jól magunkat, de ha már kialakult rendszeres kapcsolat, egy rövid és tiszteletteljes lezárás sokszor többet jelent, mint a teljes eltűnés. Nem kell hosszú magyarázatot írni, és nem kell megbántani a másikat ahhoz, hogy világossá tegyük: nem szeretnénk folytatni. Embernek maradni társkeresés közben ebben is megmutatkozik: ugyanazt az emberi méltóságot adjuk meg a másiknak, amelyet magunknak is szeretnénk megkapni.

Nem tökéletesen kell társkeresőnek lenni, hanem embernek

A teljes klaszter végső tanulsága talán az, hogy nem létezik hibátlan módszer a párkeresésre. Lehet jó a profilunk, lehetünk figyelmesek, írhatunk érdekes üzeneteket, járhatunk randevúkra és próbálhatunk tudatosan dönteni, de ettől még nem tudjuk irányítani a másik ember érzéseit. Nem lehet garantálni, hogy valaki vonzódni fog hozzánk, ahogy azt sem, hogy egy találkozó után biztosan szeretne másodikat. A kapcsolat mindig két ember döntése, ezért az eredményt nem lehet kizárólag saját teljesítményként kezelni.

A túl sok lehetőség sem oldja meg ezt. Sőt, ha minden új profilnál azt keressük, van-e valaki még jobb, akkor könnyen pontosan azt veszítjük el, amit keresünk: a valódi figyelmet. A cserélhetőség, a fáradtság, az elutasítás és a választási túlterhelés ugyanannak a folyamatnak különböző oldalai lehetnek. A kérdés nem az, hogyan szüntessük meg az online világ lehetőségeit, hanem hogy hogyan használjuk őket úgy, hogy ne váljunk mi magunk is türelmetlenebbé, felszínesebbé vagy állandóan elégedetlenné. Ezen a ponton válik különösen fontossá az online társkeresés pszichológiája, mert amit a felület csinál velünk, azt nem mindig vesszük észre akkor, amikor éppen benne vagyunk.

Az elutasításról pedig érdemes úgy gondolkodni, hogy fájhat, de nem kell saját értékünkről szóló ítéletté alakítanunk. Ugyanígy nem szükséges minden fáradtságot újabb erőfeszítéssel megoldani, és nem kell minden különbséget végzetes össze nem illésnek látni. Reális elvárásokra, önismeretre, türelemre és tudatos jelenlétre van szükségünk, de ezek mellett arra is, hogy a másik embert ne veszítsük szem elől. A valódi kapcsolat végül nem attól lesz értékes, hogy hány másik lehetőség volt még a háttérben, hanem attól, hogy két ember mennyire tud figyelni egymásra.

Embernek maradni társkeresés közben végül nem egy különleges módszert jelent, és nem is garantálja, hogy hamarabb megtaláljuk a társunkat. Inkább egy olyan hozzáállás, amelyben a keresés közben sem felejtjük el, miért keressük a másikat. Nem újabb profilt szeretnénk, nem újabb visszajelzést és nem újabb lehetőséget önmagáért, hanem azt szeretnénk, hogy valakivel kölcsönösen fontossá váljunk egymás számára. Amikor pedig megjelenik valaki, akivel valóban kialakulhat valami, talán nem az lesz a legfontosabb kérdés, hogy vajon létezik-e nála jobb lehetőség, hanem az, hogy képesek vagyunk-e félretenni a végtelen választást, és valóban megismerni azt az egy embert, aki előttünk áll.

Továbbiak Ismerkedés

Az oldal közvetlen elérése

Ajánlott

Témák

Ugrás!